Írta: Kereszty Rókus O. Cist.

Dallas 2003

 

A II. Vatikáni Zsinat tudatossá tett sok, a Szentírásban megtalálható, de a keresztény gyakorlatban többé-kevésbé elfelejtett igazságot: Isten minden megkeresztelt embert az életszentségre hív. Az életszentség azonban nem rendkívüli önmegtagadási gyakorlatok felhalmozását, hanem az Isten és emberszeretet tökéletességét jelenti. A Szentlélek mindannyiunknak fölajánlja az ehhez szükséges kegyelmeket. Az Egyház minden egyes tagjának egyéni hivatást ad, olyan személyre szabott ajándékot, amellyel egyedül csak az egyén tudja gazdagítani az egyházi közösséget. A Zsinat ily módon helyreigazított egy eléggé elterjedt féligazságot, amely szerint csak a szerzetesélet és a papság vezet el az életszentséghez és az Egyház szolgálatához. Ám, amint ez általában történni szokott, a zsinati tanítás leegyszerűsített és egyoldalú megértése most sokfelé ellenkező végletű torzuláshoz vezetett: ŤHa az életszentséghez sokféle úton el lehet jutni, és az Egyházat is sokféle módon lehet szolgálni - gondolta sok lelkes fiatal -, akkor miért legyünk szerzetesek és papok, hiszen ez megkívánja a cölibátust, és ezer más kötöttséget?" Ennek következtében elszaporodott az egyházi szolgálatot vállaló laikusok száma. Gondoljunk csak Magyarországon és szerte a világegyházban a laikus hitoktatók növekvő rétegére, az amerikai plébániákon főállásban a legkülönbözőbb pasztorális munkát (pl. liturgikus, ifjúsági, házassági tanácsadó, karitatív, betegellátó szolgálatot) végző asszisztensek tömegére. Sokan komoly anyagi áldozatot hoznak, a megélhetésre éppen csak elegendő fizetésért dolgoznak az Egyháznak, holott más munkával sokkal többet kereshetnének. Ugyanakkor egyre több plébánia marad plébános, sőt vasárnapi szentmise nélkül. Kivételektől eltekintve fogynak az imádkozó és szolgáló szerzetesi közösségek. Így aztán egyre érezhetőbb, hogy pap és szerzetes nélkül megbénul és elsorvad az egyházi élet. Rá kellett ébredjünk, hogy mégiscsak más, egészen sajátos értelemben Ť hivatás ť a papi és a szerzetesi életforma. Hisszük, hogy az Isten ma is működik a szívek mélyén, ma is hív elegendő számú fiatalt papi és szerzetesi szolgálatra. De kevesen vannak, akik ezt a belső indítást felismerik, kevesen nyújtanak segítséget ahhoz, hogy a fiatal fiú vagy lány felismerje a hívás értelmét, és kevés a személyes és intézményes segítség a már felismert hivatás gondozására. Még vallásos szülők is ritkán támogatják gyermekük hivatását. E kis könyv célja az, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget nyújtson az egyházi közösségnek: hogyan ismerheti fel az egyén az Isten hívását, hogyan óvja és gondozza felismert hivatását. E cél megérteti a könyv beosztását: 1. Milyen jelekből ismerhető fel a hivatás. 2. Milyen értékeket valósít meg a szerzetesi és papi élet. 3. Hogyan kövessük a kegyelem hívását, hogyan bontakoztassuk ki hivatásunkat. 4. Hogyan és milyen döntéseken keresztül jut el valaki ahhoz a ponthoz, hogy belépjen a szemináriumba vagy egy szerzetesi közösségbe. 5. Végül az imádságnak a hivatásébresztésben betöltött szerepét tárgyaljuk. Függelékben, a Szent István Társulat engedélyével újra kiadjuk 'Sigmond Lóránt, a sokat szenvedett szentéletű ciszterci novíciusmester és apáti helytartó két hivatásról szóló lelkigyakorlatát; az elsőt saját, a másodikat Lelóczky Donát O.Cist. lejegyzésében. Lóránt atya mindkét lelkigyakorlatot letartóztatása előtt, a szétszóratás éveiben adta, az elsőt noviciátus előtt álló fiataloknak, a másodikat az egyszerű fogadalom előtt álló L. Donátnak. Mondanivalója ötven év távlatából is friss és aktuális.